SOPRON VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 584

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus SOPRON VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1583.06.05.
Ügyszám 584
Hely Németi
Ügyleírás Demeter deák Katalin asszonynak, néhai Pongrácz János özvegyének és leányának, Pongrácz Ilonának az érdekében a következőket mondja: 11 esztendővel ezelőtt, Keresztelő Szent János születésének ünnepe (június 24-e) táján Pongrácz Ferenc, a mondott néhai Pongrácz János édestestvére a nevezett felpereseket kizárta mindazokból a jószágokból, amelyekből pedig már kielégítést kapott. Adósa maradt továbbá Katalin asszonynak 7 forinttal is, jóllehet az előző esztendőben megígérte, hogy egy forinttal felülfizetve adja meg a tartozását. Végül azt is megígérte, hogy a nevezett leány eltartására minden esztendőben adni fog három köböl búzát, azonban ezt az ígéretét sem teljesítette.Deák János Pongrácz Ferencnek a személyében azt válaszolja erre, hogy a nevezett az elhunyt testvérének a jószágait évi 15 és fél forint összegért, zálog címén birtokolja, sőt, birtokolta már két esztendővel fivérének a halála előtt is, s ezt kész bizonyítani. Ami pedig a készpénz-tartozást és a búzával kapcsolatos ígéretét illeti, a vádakat tagadja és követeli, hogy a felperesek esküdjenek meg.A felperesek kijelentik, hogy Potyondy Demeter és Potyondy Gáspár esküdtekkel bizonyítják majd az igazukat.A törvényszék azt az ítéletet hozta, hogy mindkét dologban a következő törvényszéki ülésen történjék meg a bizonyítás. – A felek 100 forint büntetés terhe alatt kiegyeztek egymással.
Forrás 2 TÓTH PÉTER: SOPRON VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI I. 1579–1589

Tartalomgazda