|
Ügyleírás
|
A vármegye közönsége a következő határozatot hozta: azt az ítéletet, amelyet Nátafalussy Albert szolgabíró és más bírák hoztak Vásárhely possessio helyszínén eszenyi Csapy Ferencnek az ugyanezen Vásárhely possessio lakosai – akik egyébiránt Homonnai Drugeth István és Homonnai Drugeth Miklós (magnifici) jobbágyai – ellen indított perében, minden tekintetben helyben kell hagyni, azzal a kiegészítéssel, hogy a nevezett jobbágyok kötelesek megjelenni a következő törvényszéki ülés előtt itt, Zemplén oppidumban és ki-ki közülük csupán csak a maga személyében tartozik esküt tenni arról, hogy nem voltak részesek a nevezett eszenyi Csapy Ferenc jobbágyainak a megverésében, illetve borainak a megivásában, s hogy nem is tudják, ki vett részt a verekedésben és a bor megivásában, s végül, hogy ők tökéletesen ártatlanok az egész hatalmaskodásban.
|