BORSOD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 2200

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus BORSOD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Ügyszám 2200
Ügyleírás Balajthy Tamáshoz való feleletem ez: amikor az Úristen engemet az szegény megholt Balajthy Györgynek bírt vala, csináltattak énnekem Szentpétert egy párta övet köz ezüstből, kit az én szegény megholt atyámtul maradott gyűrűn váltottak vala meg, öt arany vagyon benne, veres kő vagyon benne, és az mi végett adták az ötvösnek az gyűrűt, énnekem azért sem párta övem, sem gyűrűm, azért az én gyűrűmet és az párta övben való részemet kévánom tőle, kit az én szegény megholt uram testamentomban is meghagyott, kit ő maga Balajthy Tamás jól tud. Azért ezt mind hitire hagyjuk, ha tagadást teszen benne, törvény szerént való hitire. Második feleletem is vagyon Balajthy Tamáshoz, hogy az szegény uram énnekem egy szőlőt hagyott vala Kakon, kihez őneki semmi közi nincsen, azért ahol ebben tagadást tenne, ezt megbizonyítom, vagy hitire hagyom, amint az törvény hozza, kit mind ez óráig hatalmasul tart, annak az hasznát kévánom. Harmadik feleletem ez hozzá, hogy egy mosdóm vagyon nála, kiben négy gira vagyon benne, és szolgabíróval kérettem az én részemet tőle, az szolgabíró Czenthe Mihály volt, Szent Karácsony nap előtt való vasárnap volt, hogy kérettem, kit girával tartott ez napiglan és most is nála vagyon. Negyedik feleletem ez: hogy az ki ángy részt illetné, minden nála vagyon (:szőlőbeli rész, szekeres lóbeli rész, búzabeli rész, Borbély rész, ki árpából, sóból jutott volna, és egyéb házbeli rész, az ki ángyot illetett volna:) és girával hatalmasul nála tartja. Kiből ti kegyelmetektől törvényt várok, és az kit mind ez óráiglan hatalmasul tart is.
Balajthy […] érdekében […]
Bakos az alperes fél érdekében a vármegye által kiadott prókátort valló levéllel előadja, hogy azt a pártaövet és a gyűrűket kifizette a felperesnek, s hogy a végrendeletben nem hagyott rá szőlőt, azt bizonyítani fogja. Ami […] a mosdó nincs nála, hanem a nővérénél […] visszaadja a részt eskü szerint, a többiről azt állítja, hogy patvarkodás, mert fizetett.
A felperes az alperes esküje alá bocsátja az ügyet. Az alperes bemutatja a végrendeletet és az írásba foglalt egyezséget.
A törvényszék azt az ítéletet hozta, hogy a felperest 100 forint büntetésben kell elmarasztalni patvarkodás miatt. A felperes az ítéletet megfellebbezi.
Forrás TÓTH PÉTER: BORSOD VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI ÉS TÖRVÉNYSZÉKI JEGYZŐKÖNYVEI I. 1569–1578

Tartalomgazda