BORSOD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei - 2087

Adatbázis Jegyzőkönyvek
Ügytípus BORSOD VÁRMEGYE jegyzőkönyvei
Közgyűlés dátuma 1578.12.10.
Ügyszám 2087
Hely Miskolc
Ügyleírás Csiga György a vármegye által kiadott prókátort valló levéllel Csohány, mint felperes érdekében a következőket adja elő Bárius András (egregius) és Bárius Ferenc, néhai Bárius István fia ellen, akire nevezett atyja halála után szállt át ez a jószágok elvétele miatti per: az 1571. esztendőben, Szent Márton ünnepe (november 11-e) táján a nevezett felperes sertéseit Mogyorósd praedium földjére – amelyet törvényesen jogcímen maga is birtokolt – hajtották vólt, ahol azokat jobbágya, Egres Péter őrizte. Akkor az alperes fél Nagy István nevű szervitorát odaküldte, aki a sertéseket elzavarta, s közülük két nagyobbat Zsolcára, az alperes házához hajtott. Amikor a felperes erről tudomást szerzett, elment Zsolcára és ott visszakérte a sertéseket; az alperes meg is ígérte, hogy visszaadja, ezért a felperes adott 50 dénárt a mondott Egres Péternek, hogy hajtsa vissza a sertéseket, de az alperes nem adta át neki azokat, sőt meg is akarta verni a nevezett jobbágyot. Így tehát a Hármaskönyv III. részének 33. címében foglaltak szerint márka-büntetés terhe alatt tartja magánál a sertéseket, hiszen sem az alispán kezére nem adta, sem vissza nem adta ígérete ellenére. A felperes az ezáltal elszenvedett kárt 10 forintért sem szenvedné el.
Az alperes fél érdekében senki nem jelent meg.
Forrás TÓTH PÉTER: BORSOD VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSI ÉS TÖRVÉNYSZÉKI JEGYZŐKÖNYVEI I. 1569–1578

Tartalomgazda