DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Gyűjteményekből (P és R szekcióból és állagtalan fondok) • Magyar Történelmi Társulat gyűjteménye (Q 245) • 74558

DL-DF 74558
Keltezés 1524-02-10
Kiadó BARLABÁSI LÉNÁRD ERDÉLYI ALVAJDA
Régi jelzet Q 245
DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Gyűjteményekből (P és R szekcióból és állagtalan fondok) • Magyar Történelmi Társulat gyűjteménye (Q 245)
Fennmaradási forma Eredeti
Pecsét Alul
Regeszta Hederfaya. in die Cinerum. Hederfaya-i Barlabassy Loránt erdélyi alvajda tudatja Panczeel Ferenc és név szerint felsorolt társai, nemesi és ”agilis” jótállókkal Zenth Anna-i Lázár János és Gyalakwthy-i Mihály felperesek ügyvédjének keresetét Zenthkyral-i Thamassy Ferenc alperes ellen, amely szerint ez utóbbi a felperes Saly possessióban lakós, név szerint feljegyzett jobbágyai házára tört, a jobbágyokat elfogta és karóba akarta húzni, majd velük 80 forintban megalkudott, amiből 32 forintot tőlük hatalmaskodva ki is csikart; az alperes az alkut nem tagadja, azonban ügyvédje kijelenti, hogy azt jótállás mellett a jobbágyok önként kötötték és jótállóknak a fenti személyeket nevezte meg, meghagyja tehát ezeknek az alvajda, hogy ebben az ügyben előtte jelenjenek meg, mert különben a paktáció terhe rájuk száll. Eredeti, papír, gyűrődött. Szöveg alatt zöld viaszú rány. p. h. Szöveg alatt jobbról: Lecta, hátlapon felj. a per további folyamára. Erdély: Sali helység. Héderfája helység. Jobbágyok nevei. Jótállók nevei.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila)

Tartalomgazda