DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból (F) • GYKOL, Centuriae (Q 334) • 30523

DL-DF 30523
Keltezés 1509-10-20
Kiadó SZENTGYÖRGYI PÉTER ORSZÁGBÍRÓ
SZENTGYÖRGYI PÉTER ERDÉLYI VAJDA
Régi jelzet Q 334 / D 81
DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból (F) • GYKOL, Centuriae (Q 334)
Fennmaradási forma Átírás 1509
Regeszta Szentgyörgy-i és Bozyn-i Péter comes országbíró, erdélyi vajda és a székelyek ispánja az erdélyi káptalanhoz. Jelentették előtte a néhai Brazowa-i Péter fiainak: Mihálynak, Lászlónak és Györgynek a nevében, hogy jóllehet Kernyesd és Poklisa birtokoknak a fele, továbbá a Fyzegh, Galacz és Polen birtokoknak a negyed része, valamennyi Hunyad megyében, a Hatzak-i kerületben épp úgy szálltak egyenlő joggal, mint öröklött javak a nevezett Mihályra, Lászlóra és Györgyre, valamint a néhai Kernyesd-i Péter fiára, Miklósra, de mert a nevezett Brazowa-i Péter először kiskorúsága miatt, majd idegenek szolgálatában lévén elfoglalva, Brazowa-i Mihály tette rá azokra a kezét, miután pedig ő meghalt, a néhai Kernyesd Péter foglalta el azokat és míg élt, kezében tartotta azokat, halála után pedig a fia Miklós kaparintotta azokat a kezébe és többszöri kérésre sem adott át belőlük bármit is. azért a vajda megkéri a káptalant, küldje ki a testimóniumát, hogy annak a jelenlétében Johannes Zerechen de Zálláspathaka, vel Stephanus More de Felsewfarkadin, sin Stephanus Stanchul de Maczesd, seu Opris de Oztrowa, sive Petrus de Kolopothina mint vajdai ember menjen el a nevezett Kernyesd-i Miklóshoz, akit figyelmeztessen és mondja meg neki a vajda szavával, hogy a jelzett fél és negyed birtokoknak a felét köteles kiadni a három testvérnek, egyébként tiltsa el őt azoknak további használatától és hozadékaiknak az élvezetétől és idézze meg őt az exponensekkel szemben Vízkereszt nyolcadára a vajda elé, jelezvén előtte ... Datum in oppido Thordensi, sabbato proximo p. f. b. Luce evangeliste. anno Domini 1509. (október 20.) - Regeszta forrása: OL regeszta

Tartalomgazda