DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból (F) • KKOL, Cista comitatuum (Q 320) • 27100

DL-DF 27100
Keltezés 1500-09-07
Kiadó ULÁSZLÓ 2 KIRÁLY
Régi jelzet Q 320 / KOLOZS K 83
DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból (F) • KKOL, Cista comitatuum (Q 320)
Fennmaradási forma Eredeti
Pecsét Záró
Regeszta Ulászló a kolosmonostori konventhez. Mivel ő egyrészt néhány hívének ez ügyben eléje terjesztett kérelmére, másrészt pedig mérlegelve és figyelembe véve hívének, Komlod-i Mihály nemesnek hűséges szolgálatait, amiket az elsősorban az ország Szentkoronájának, majd vele szemben is tanusított, neki adományozza az említett Komlod birtoknak éppen a felét és Kozmatelke birtoknak a negyedét, mindkettő Kolos megyében, amely birtokoknak a tulajdonában voltak régtől kezdve Mihálynak az elődei és van jelenleg ő is, és azonfelül minden királyi jogát, mely őt abban a birtokrészben bármi címen megillette, a birtokrész minden tartozékával más adományozó oklevele alapján a nevezett Komlod-i Mihálynak és örököseinek adományozta és be akarja őt annak és a benne lévő királyi jognak a tulajdonába vezettetni, azért meghagyja a konventnek, küldje ki a testimoniumát, hogy annak a jelenlétében Emericus literatus de Zeeplak, aut Gregorius Kaythar de eadem, vel Nicolaus Erdews, similiter de eadem Zeeplak, sin Job de Akna, seu Bernardus Bessenyey de Orozfaya, sive Stephanus de Galaz szálljon ki a nevezett Komlod birtokhoz és a benne lévő királyi joghoz a nevezett Komlod-i MIhályt új királyi adomány címén, az esetleges ellenmondókat vele szemben az erdélyi vajda elé idézve. - Papír - Zárlatán papírfelzetes pecsét - Regeszta forrása: OL regeszta (Szilágyi hagyatékból)

Tartalomgazda