HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 227. - No. 016.

Date 1791. június 14.
Description

Pecséttel, aláírással ellátott eredeti, német nylevű példány, mellékletekkel. 102+32 pagina. 16 db. melléklet.

Text

(Összeírás, úrbéres adatokkal)
„Beschreibung”, amelyet a kamarai javak elhatározott eladásának vagy bérbeadásának alkalmából készítettek, a kamara officialisai. Az uradalom fekvése, Németszentpétertől, mint caput bonorumtól való távolsága az egyes helységeknek, kiterjedése, határai, szomszédos helységek.
Németszentpéter:
Másodosztályba sorolt helység, lakói részben bennszülött, részben a birodalomból bevándorolt katolikus vallású németek. Kiterjedése, határai, szomszédos helységek. – Uradalmi épület a kincstári erdész által lakott, fa-téglás (Rieglwandt) ház, két nagyobb és egy kisebb szobából, konyhából, hozzáépített éléskamrából áll, pincéje égetett téglából építve, boltozatos, kapacitása. Lóistálló négy férőhellyel, mellette tehénistálló öt állatra, kocsiszín, konyhakertjének nagysága, ez is, az udvar is öt láb magas sövénnyel kerített, deszkakapuval, az épület közepes állapotban van. – 1773-ban épült katolikus templom és plébániaház, szilárd anyagból épült, egy holdas belsőséggel; vályogtéglából idén épült iskola másfélholdas belsőséggel. – Más kincstári épület nincs, sem major, a kamara nem folytat gazdálkodást, juhászatot, tehenészetet, sertéstartást, méhészetet. – Erdőpászta a legutolsó mérnöki felmérés szerint 2657 hold nagyságú, összefüggően a fönlaki 1039 holddal, vágásaira felosztása, az erdei rétek, mocsaras földek, utak, töltések nagysága holdakban, kitermelhető fa mennyisége, pénzértéke, hulladékfa mennyisége, pénzértéke, makk hat évenként terem, hízlalható disznók, taxájuk; sövénynek való vesszők mennyisége, pénzértéke, tengelynek alkalmas fák, pénzértéke, szilvások jövedelmét mint nem telki állományú földet számítja, holdanként 30 krajcárjával, az erdei réteket szintén; erdőjövedelmek összegzése; gubacsszedés cserzésre több év óta szokásban van. – A földek hozama a jobbágyok vallomása alapján, egy mérő búza hét mérőt, árpa 8, zab 9, kukorica 64 mérőt terem, ezek súlyát is megadja. – A közös legelő salétromos, évente kétszer, néha háromszor elönti a víz, a telkekből mintegy hatvan holdat mocsarassá tett, állataik ellátására a maradványföldekből szükséges legelőt fölhasználni. A legutolsó mérnöki felmérés szerint 633 holdnyi külön legelő van az allódiális földekből, bonifikációs földekként szerepelnek a telekkönyv (Grundbuch) szerint, a rossz közös legelő pótlására; egyéb allódiális földek részletezése, jövedelme; mentes földek felsorolása (templom, temető, plébános, iskola) nagysága. – A lakosoknak van 57 holdnyi szőleje, helye, félévi szabad bormérésük van a lakosoknak, a talaj vörös homokkal kevert agyag, bora közepes minőségű, eladási ára, a szőlők után nem fizetnek telekadót, csak tizedet adnak. – A lakosok jó körülmények között élnek, nagyon szorgalmasak, igen jó összeköttetésük van termékeik szállítására az aradi piacra, mely 4–5 órányira fekszik tőlük. – Fő megélhetési forrásuk a földművelés és állattartás, teheneik hasznát, a vajat és sajtot Aradon vagy Becskán (Pécska) adják el; a török háború visszavetette őket, hátralékban azért nincsenek. – A szolgáltatások, melyekkel az uradalomnak tartoznak, a következők: a 110 egésztelkes, 47 féltelkes, 7 negyedtelkes jobbágy és 13 házas zsellér által fizetett telekcensus együttes összege; természetben teljesítendő és pénzen megváltandó robotnapok száma, pénzértéke; telekárenda jövedelme, holdanként húsz krajcárjával számítva; az allódiális földeknél tárgyalt külön legelő jövedelme holdanként 12 krajcárjával számítva; egyéb allódiális fölek jövedelme. Telkekből kivett két holdnyi és a 60 holdnyi mocsaras terület jvöedelme 20 illetve 6 krajcárjával számítva holdanként. – Nem telki állományú földek a fent írt szőlők, melyek után azonban csak tizeddel tartoznak. – Mivel a kamara pálinkát nem főzet, a lakosok főzhetnek, üstönként két forintjával számított jövedelmét tíz éi átlag alapján a számvevőség tartja nyilván. – Tized a kamarát illeti, gabonából való jövedelmét a számvevőség tartja nyilván; bortizedet nem természetben szedeti a kamara, hanem pénzben, összege, jövedelmét a számvevőség tartja nyilván. – Dohányt nem termesztenek. – Báránytizedet, méhtizedet szintén természetben szedeti az uradalom, összege, jövedelmét a számvevőség tartja nyilván. – Malomcensusok jövedelmét a számvevőség tartja nyilván. – Halászat árendáját, húsmérés árendáját, italmérés árendáját, a lakosok félévi szabad bormérését leszámítva, a számvevőség tartja nyilván. – Mesteremberek adóját, kereskedők censusának jövedelmét szintén. – Erdőjövedelmek a fent írt tételeket részletesebben fejti ki. – Tisztviselők fizetésére, deputátumukra való kiadásokat a számvevőség tartja nyilván; plébános fizetésére kifizetett készpénz, deputátumába (Gabona, zab, kukorica, széna, tüzifa) adott kiadások.
Fönlak:
Első osztályba sorolt helység, kiterjedése, határai, szomszédos falvak. – Gazdálkodás folytatásához szükséges uradalmi épületek nincsenek, a kamara nem folytat gazdálkodást. – Erdő, az előbb tárgyalt németszentpéteri erdővel összefügg. – A népesség 73 egésztelkes, 78 féltelkes, 55 negyedtelkes, 4 nyolcadtelkes jobbágyból, továbbá 87 házas zsellérből áll, összesen 297 görögkeleti vallású család; jövedelmező beneficiumaik nincsenek, valamennyiüket az urbárium szerint kezelik. – A telkek mérnökileg ki vannak mérve, 3 nyomásra felosztva, egy egész telekhez 24 hold szántó, 6 hold rét, 3 hold legelő és egy holdnyi kert-belsőség tartozik, holdanként 1600 négyszögöllel számítva; a féltelek arányosan fele, összesen 19 hold, a negyedtelek 11 holdból, a nyolcadtelek 8 holdból áll, a konstitutivum összegzése. – Allódiális földek felsorolása, a 467 holdnyi nagyságú külön legelő, egyéb földek részletezése, mentes telkek. – A lakosság jó körülmények között él, szorgalmasak, termékeiket az aradi piacokon tudják értékesíteni, mely 3 órányi távolságra fekszik; megélhetési forrásuk a földművelés és állattartás. – Az uradalomnak teljesítendő szolgáltatásaik azonosak fentivel. – Mivel a helység görögkeleti vallású, a pópák mentes telkén kívül kegyúri költségek sincsenek.
Szekurit:
Kiterjedése, fekvése, határai, szomszédos falvak, határvillongásainak leírása. – Uradalmi épületek nincsenek a helységben. – A térképen látható erdő tönkrement, a kamara teljesen letarolta, maradványföldként szolgál állataik legelőjéül. – A népesség 107 egésztelkes, 75 féltelkes, 23 negyedtelkes, 3 nyolcadtelkes jobbágyból, továbbá 58 házas zsellérből áll, összesen 266 görögkeleti vallású család, jövedelmező beneficiumaik nincsenek. – A telkek appertinenciái megegyeznek fentivel, a konstitutivum összegzése. – Allódiális földek a 366 holdnyi külön legelő, egyéb földek felsorolás. – Szőlője, promontóriuma nincsen, 26 és fél holdnyi sáfrányoskertjeik után holdanként 30 krajcárt fizetnek. – A lakosok jó körülmények közt élnek, nagyon szorgalmasak, termékeiket a 4–5 órányira fekvő Arad piacán tudják értékesíteni. – Szolgáltatásaikban, tartozásaikban nincs eltérés a fentitől. – Nem telki állományú földek az imént írt sáfrányoskertek.
Nagyfalu:
Régi helység, sima magaslaton fekszik, első osztályba sorolták. – A Maros partján lévő vámházakon kívül más uradalmi épület nincs a helységben, leírásuk. – Erdők nincsenek a helység területén. – A népesség 78 egésztelkes, 36 féltelkes, 19 negyedtelkes jobbágyból, valamint 15 házas zsellérből áll, összesen 178 görögkeleti vallású család. – A konstitutivum összegzése, telekappertinenciákban nincs eltérés. – Allódiális földek számbavétele, a 167 hold nagyságú külön legelő, mentes telkek. – Öt holdnyi szőlő, holdanként 30 krajcárt fizetnek utána. – A lakosok részben jó, részben, földjeik rossz minősége miatt nyomorúságos körülmények között élnek, szorgalmuk hiányzik; termékeiket a hat órányira fekvő Újarad piacán értékesítik. – Az uradalomnak teljesítendő szolgáltatások megegyeznek a fentivel. – A vámok jövedelmét Németszentpéternél veszi számba. – Mellékletekben épületek becslése kőműves, ács mesteremberek becslése alapján; táblázatos kimutatás az úrbéri jövedelmekről helységenként; az erdészház becslése; vám díjtételeinek másolata, vámjövedelmek.
Kamarai birtok.
(Temes m.): Teütsch St. Peter – Fönlak – Szekurith – Nagyfallu

Content provider