DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Családi levéltárak (P szekcióból) • Sombory család (Q 169) • 65420

DL-DF 65420
Keltezés 1470-01-02
Kiadó RÉDEI JÁNOS ERDÉLYI ALVAJDA
Régi jelzet Q 169 / 25 A
DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Családi levéltárak (P szekcióból) • Sombory család (Q 169)
Fennmaradási forma Átírás 1470
Regeszta feria tertia prox. p. f. circumcisionis Domini. Rédei János erdélyi alvajda a kolosmonostori konventhez. Jelentette előtte Zenthmyhal-i Thompa Mihály, hogy midőn már régebben a néahi Zenthpal-i Lászlót jelölte ki javainak a tutorává és egyuttal ügyeinek a vitelével is megbízta, történt, hogy az ő egyik, Thamasfalwa-n lakó jobbágya méhkas ellopása miatt vádat emelt egy másik jobbágy ellen, mire a nevezett László mint tutor kiment a helyszinére ítélkezés céljából. A lopás vádját azonban nem az azt elkövetővel szemben alkalmazta, hanem Sarkan ”dictus” Mihállyal szemben, akit minden igazság ellenére, kitervelt gonosz szándékkal, az állitólagos lopás miatt elitélt és felakasztatott, majd annak összes javait: 8 ökröt, 6 tehenet, 160 juhot, 40 disznót, 16 méhkast, 200 kereszt burzát és 100 kereszt zabot a maga részére foglaltatta el. Mindezt a nevezett Mihály, eltekintve jobbágyának igazságtalan halálától és javainak igazságtalan elkobzásától, csupán csak birtokának a rongálása miatt 50 arany forintért sem viselte volna el. Azért az alvajda megkéri a konventet, küldje ki a testimoniumát, akinek a jelenlétében Paulus Darabus de Buda, aut Jacobus Thewrek vel Andreas Hencz, sin Simon de dictda Buda mint vajdai ember tartson a fenti ügyben vizsgálatot.

Tartalomgazda